A bűnözés elleni küzdelem ma is Janus-arcú, s mint minden társadalmat veszélyeztető, annak működését negatívan befolyásoló tényezőnél, választani kell a megelőzés, vagy a már bekövetkezett jelenség hatásainak utólagos csökkentése között. A represszió alatt a korábban elkövetett bűncselekmények felderítését és a tettesek felelősségre vonását értjük (ez lehet hatékony eszköze a prevenciónak). A másik maga a prevenció, amely nem jelenthet mást, mint olyan hatások indukálását, kifejtését, amelyek a bűnözés terjedelmi visszafogását jelentik. Tehát a bűncselekmények létrejöttét kiváltó okok, folyamatok megszüntetése (ez az elkövető személyiségére is koncentráló komplex folyamat), de facto olyan feltételek, körülmények teremtését jelenti, amelyek révén lokalizálhatóak, minimumra szoríthatóak e jelenségek. Bizonyosnak tekinthető, hogy a megelőzés költséghatékonyabb, ám rendre tanúi vagyunk a represszió mindenhatóságának, pontosabban a bűnmegelőzés rangon aluli megítéléséhez.
A bűnözés az elfogadott megítélés szerint társadalmi jelenség, ha úgy tetszik, társadalmi tömegjelenség, amelyet a jog is szabályozási körébe von, szankcionálja azt, ezáltal válik jogi jelenséggé. „Bűnözésnek nevezem mindazt, ami antiszociálisan megsérti a társadalmi egyenlőtlenségeket védő törvényeket. A bűnözés az egyenlőtlenségeket reménytelen eszközökkel és ideiglenesen, az egyénre korlátozva szünteti meg.”(1)
Minden jogállam az emberek szabad akaratából szerveződve juttatja kifejezésre azokat az értékeket – s ezzel maga is önálló értékrendet teremt –, amelyeket a tradíció tőkéjén, de a jövőre figyelemmel is határoz meg a hétköznapok és közösségek számára. Az egységes Európa egy olyan közöss
ég, amelynek önálló értékeket teremtő szabad közösségei, szabad államai ezer szállal kapcsolódnak egymáshoz. Kulturális és történelmi, a múltból induló, vagy épp a jelenből a jövő felé tartó fontos kapcsolatok ezek.
Pintér Sándor belügyminiszter kissé elrontotta a sajtómunkások hétvégéjét azzal, hogy egy szakmai fórumon azt találta mondani: „Az országban jelentősen vissza fog esni a vásárlóerő, szegényednek az emberek, egyre több olyan jelenség lesz, ami a rendvédelmi szervek nélkül nem lesz megoldható”. Ezt a Belügyminisztérium sajtója egy ostoba magyarázkodással tetézte. Figyelemmel Pintér egy, a Kormány megalakulását követő megjegyzésére – valamint a Belügyminisztérium sajtójával szemben szakmai berkekben az elmúlt hónapokban megfogalmazott kritikákra – két konklúzió adódik. Egy. Pintér Sándor elsősorban előrelátó rendőr szakember s csak másodsorban választást nyerni akaró politikus. Kettő. A belügyes kommunikációt nem ártana megerősíteni. És az első a fontosabb.
Ma további hét rendőrt vett őrizetbe a megyei ügyészség Sátoraljaújhelyen, ahol két hete ugyanennyi fővel csökkent a helyi rend őrzőinek száma. Ellenük vesztegetés gyanúja miatt indult eljárás.
Néhány évvel ezelőtt, még a helyi bűnmegelőzési tanács elnökeként diszkréten, majd egyre intenzívebben hívtam fel a figyelmet a Rendőrkapitányság állománya között megbújó erkölcsi erózióra, noha a most őrzietbe vettek közül többen akkor még nem voltak állományban.
Fenti hasonlatot Kádár András Kristóf, a Magyar Helsinki Bizottság elnöke használta annak kapcsán, hogy szerinte a bírók sokszor sematikus döntéseket hoznak az előzetesen fogvatartottak fogvatartásának meghosszabbításakor, hiszen a bíró számára sokkal kockázatosabb kiengedni valakit, hiszen annak következménye lehet; viszont ha utóbb felmentik a terheltet, abból semmilyen hátránya nem származhat.
Gyakorta érzem, e kényelem és félelem átszövi a jog- és igazságszolgáltatási rendszer egész szövetét. Egyszerre akar a rendőr elismerést parancsnokától és köztől (ezért inkább igazoltat fényes nappal), mintsem bonyolódik kevésbé látványos és konfliktusos ügyekbe (discók és környékének ellenőrzése szombatonként). Orvos barátom meséli, hogy magánpraxisának egyik ügyfelét az állami kórház orvosa több hónapon keresztül küldte a legkülönfélébb vizsgálatokra, ám érdemben kevesebb mint 15 percet beszélgetett vele. Nem faggatta ki szokásairól, előzményeiről, nem ismerhette meg a kórelőzményt, így volt kényelmesebb. A sor persze szinte végtelen…
Papp Péter barátom, a kancellar.hu első embere írt néhány évvel ezelőtt egy cikket a Belügyi Szemle felkérésére, ennek másodközlése most és itt. Az apropót a hétvégén rendezett Hactivity adta…
A rendszerváltás hajnalán, ám még a rendőrségi törvény megszületése előtt Finszter Géza, a rendészet kiváló kutatója hasonló című cikkében vette sorra a magyar rendőrség akkori, általa tapasztalt, látott deficitjeit. Szavai ma még inkább igazak.
Ahogyan nő és szélesedik a kommunikáció világa, talán azzal egyenes arányban csökkenni látszik a bűnözés erőszakos megjelenítésére adott ösztönös user reakció, hiszen ma már alig-alig kapja fel fejét egy átlagolvasó egy-egy nagyobb balhéra, noha az is igaz, hogy ma még fizetőképes piaca van, ezért akár üzletet lehet alapozni a rendőrségi hírekre, balhékra. Az pedig, hogy az adott hírben mennyi a valóság, mennyire szakértő a kommentár – senkit nem érdekel.
